Együd Árpád folklorista múzeumunkba került hagyatékának az a része, amely adattári anyagokat tartalmaz (kézzel és géppel írt gyűjtéseit, adatközlőktől származó dokumentumokat, ponyvairodalmat) 2021-től a Somogy Megyei Néptáncszövetség támogatásának köszönhetően került beleltározásra és digitalizálásra.
A dossziékban gyűjtött anyagot Hauptman Gyöngyi történész, néprajzos muzeológus és Dr. Ilyefalvi Emese, az ELTE-BTK Néprajz Intézet munkatársai rendszerezték, válogatták, kulcsszavazták és látták el leltári számmal.
A szkennelt anyagot tételenként feltöltöttük jelen adatbázisunkba is, hogy a lehető legszélesebb körben kutathatóvá, elérhetővé tegyük. Az egyes tételek nézőképére kattintva megjelenik az adott tétel adatlapja, majd a nézőképen ismételt kétszeri kattintást követően .pdf formátumban olvashatóvá válik. A jobb felső sarokban lehetőség van a dokumentumok .pdf formátumban való letöltésére vagy nyomtatására is.
Az egyes tételek hivatkozásához a leltári szám RRM_EA kezdettel a felső fekete menüsor alatt megjelenő sávban olvasható.
Kérjük, hogy az anyag felhasználásakor jelöljék meg annak forrását és tüntessék fel a tételhez tartozó leltári számot.
A MúzeumDigitárban szereplő anyagaink kapcsán a CC BY-NC-ND 4.0 licenc a mérvadó (Nevezd meg! Ne add el! Ne változtasd!) melyről bővebben itt tájékozódhatnak felhasználóink: https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/4.0/deed.hu
RRM_EA_A_Együd-hagyaték:adattár
Jézus születéséről, gyermekkoráról szóló énekek, imák különböző ponyvanyomtatványokról kigyűjtve, adatközlőktől lejegyezve Együd Árpád kézírásos megjegyzéseivel.
Jézus szenvedésről szóló énekek és imák ponyvákról kigyűjtve és adatközlőktől lejegyezve Együd Árpád kézírásos megjegyzéseivel.
Jézus szenvedésről szóló énekek és imák ponyvákról kigyűjtve és adatközlőktől lejegyezve Együd Árpád kézírásos megjegyzéseivel.
Szent Keresztről szóló imák és énekek ponyvanyomtatványokból kigyűjtve és adatközlőktől lejegyezve. Együd Árpád kézírásos megjegyzéseivel.
Együd Árpád 1983. április 24-én gyűjtött Somogyudvarhelyen több adatközlőtől, különböző témákban: éjjeliőr ('bakter') jelezte az órákat; archaikus népi ima; virrasztó; életre kelt menyecske története; "porcinkula" [porciunkula-búcsú] - holtak búcsúja; halottakhoz kapcsolódó hiedelmek; népdalok, balladák. Az anyaghoz kottamelléklet kapcsolódik. A dosszié tartalma 2 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt. A dosszié második része a RRM_EA_A_69.8. 1 leltári számon érhető el.
Együd Árpád somogyudvarhelyi gyűjtésének kézírásos és gépelt tisztázati lejegyzése kottamelléklettel. Az énekeken túl legendák, mondák, igaz történetek. Az E/23-as kazetta A oldalának lejegyzése. A dosszié tartalma 2 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt. A dosszié második része a RRM_EA_A_70.12. 1 leltári számon érhető el.
Háborús és hazafias énekek ponyvákról, kézírásos füzetekből, andocsi és segesdi búcsún és Együd Árpád további főként Somogy megyei gyűjtéseiből. Részben adatolatlan. A dosszié tartalma 2 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt. A dosszié második része a RRM_EA_A_73.1. leltári számon érhető el.
Több mint 170 névnapi köszöntő (János, Imre, István, Erzsébet, Ferenc, József, Antal, Anna, Teréz) Együd Árpád somogyi gyűjtéseiből. Túlnyomó résztben János-napi köszöntőket tartalmaz. A szövegek többnyire pontosan adatoltak. A dosszié tartalma 2 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt.
Vegyes folklórgyűjtés: népdalok, balladák, gyermekjátékok, köszöntők, katondalok, karácsonyi szokásleírás, lucázás Együd Árpád somogyi gyűjtéseiből, részben megjelent anyagok kéziratai. A dosszié tartalma 2 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt.
Népdalok Együd Árpád gyűjtéseiből. Többnyire adatolatlan. A dosszié tartalma 2 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt.
Népdalszövegek Együd Árpád gyűjtéseiből. Többnyire adatolatlan.A dosszié tartalma 2 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt.
Népdalszövegek Együd Árpád gyűjtéseiből. Többnyire adatolatlan. A dosszié tartalma 3 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt. RRM_EA_A_87.1, RRM_EA_A_87.2 és RRM_EA_A_87.3 szám alatt.

Népdalok, balladák, betyárnóták Együd Árpád somogyi gyűjtéseiből, részben adatolatlan. Molnár Éva utórendezése.
Vegyes folklórgyűjtés: népdalok, balladák, gyermekjátékok, köszöntők, katondalok, karácsonyi szokásleírás, lucázás Együd Árpád somogyi gyűjtéseiből, részben megjelent anyagok kéziratai. A dosszié tartalma 2 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt.
Vegyes folklórgyűjtés. Balladák, betyártörténetek, köszöntők, táncszók Együd Árpád somogyi gyűjtéseiből.
Részlet a zicsi passióból, népénekek, kishúvét ("mátkázó vasárnap"), merácsolás, csonkacsütörtöki ördögözés szokásaink leírása.
Pünkösdi köszöntők szövegei Együd Árpád somogyi gyűjtéseiből. Többnyire jól adatolt gépelt átiratok. Kb. 30 köszöntőszöveg.
Mulatónóták, bordalok, erotikus és trágár dalok szövegei Együd Árpád somogyi gyűjtéseiből, kb. 40 dal többnyire jól adatolt.
Több mint 170 névnapi köszöntő (János, Imre, István, Erzsébet, Ferenc, József, Antal, Anna, Teréz) Együd Árpád somogyi gyűjtéseiből. Túlnyomó résztben János-napi köszöntőket tartalmaz. A szövegek többnyire pontosan adatoltak. A dosszié tartalma 2 részre van osztva a csatolmány méretkorlátai miatt. A csatolmány 2. része RRM_EA_A_76.2 leltári számon található.
[Rekord frissítve: ]