MúzeumDigitárSomogy
CTRL + Y
hu

Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport

"A 2012 januárjában létrejött MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársait nem kisebb célkitűzés vezérli, mint hogy méltó módon képviseljék a magyar tudományos élet legjobb hagyományait és legmodernebb kutatási tendenciáit. Legfontosabb feladatuknak a nemzetközileg kimagasló alapkutatások végzését tekintik a kilenc tagintézmény (MTA BTK Filozófiai, Irodalomtudományi, Művészettörténeti, Néprajztudományi, Régészeti, Történettudományi, Zenetudományi, Archeogenomikai és Moravcsik Gyula Intézet) által képviselt interdiszciplináris témakörökben. Céljuk a hazai és nemzetközi tudományos élet szereplőivel folytatott eszmecsere megújítása, valamint az, hogy eredményeiket a korszerű médiaeszközök segítségével a nagyközönség számára is láthatóvá tegyék. Ennek a törekvésnek a jegyében került sor 2012. február 23-án – a kutatóközpont belső munkatársaiból és az ország számos egyetemi és múzeumi kutatóhelyéről felkért külső szakértőkből – a Magyar Őstörténeti Témacsoport (MŐT) megalapítására, melyben a közreműködő szakemberek létszáma megközelíti a 40 főt. A csoport 2020-tól Magyar Őstörténeti Kutatócsoport néven folytatta működését. Az egyre nagyobb nyilvánosság mellett rendezett előadás-sorozatukon ezidáig a magyarság Kárpát-medencei honfoglalását megelőző őseihez köthető sztyeppei lelőhelyekkel, a székely írás kérdéskörével, a bizánci–magyar kapcsolatok régészeti hagyatékával, valamint a legfrissebb embertani, etnosz- és államelméleti kutatások értelmezési lehetőségeivel foglalkoztak."
(2022.11.23., https://arpad.abtk.hu/hu/)

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Olekszij Komar: A korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékei3. Nemzetközi Korai Magyar Történeti és Régészeti Konferencia, Budapest, 2016. j
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

Kiadás Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport
Írott/szerzett mű alkotása Olekszij Komar

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Kapcsolódó időbeli vonatkozások'

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Activity (Interactions with objects)

[Rekord frissítve: ]