MúzeumDigitárSomogy
CTRL + Y
hu

Nádor Jenő (1888-1955)

Nádor (Nejedik) Jenő (Budapest, 1888. december 3. – Budapest, 1955. november 18.) magyar színész, tenorista énekes.

Nejedlik János cipész és Nagy Katalin fia. 1910-ben végezte el Rákosi Szidi színésziskoláját. 1911-ben a Király Színházhoz szerződött, ahol 1922-ig játszott, de ezalatt 1916–1917-ben a Népoperában, 1918-ban a Belvárosi Színházban és a Télikertben is fellépett. 1922–23-ban az Andrássy úti Színháznál játszott, majd a Fővárosi Operettszínházhoz került 1925-ig. 1924-ben Fedák Sárival közösen vendégszereplésen jártak az Amerikai Egyesült Államokban. 1925-től a Király Színház tagja lett, aminek 1928-ig volt tagja. 1927-ben a bécsi Carltheater is szerződést írt vele alá, majd 1930-ban Kolozsvárra ment, ahol a magyar színházban játszott. 1930 és 1934 között mint vendégszereplőt láthatta a közönség a Budai Színkörben, majd 1935–1937-ben és 1942–1944-ben Erdélyi Mihálynál szerepelt a fővárosban. 1949 és 1951-ben fellépett a Fővárosi Varietében, majd 1951-ben a Kisvarietében.

Első felesége Nemetsek Irma Karolina volt, akit 1916. április 30-án vett feleségül, majd 1935-ban elvált tőle. Második házastársa Fleischer Marianna Gabriella volt, akivel 1935. november 20-án Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot.

Tárgyak és képi ábrázolásuk

Kapcsolódó tárgyak'

Nádor Jenő: Szarvas 1848-ban
Az összes tárgy megjelenítése

Kapcsolódó személyek / intézmények'

A személyhez / intézményhez (balra) kötődő tárgyakkal kapcsolatban álló további személyek / intézmények (jobbra).'

Írott/szerzett mű alkotása Nádor Jenő (1888-1955)

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Kapcsolódó időbeli vonatkozások'

Az összes kapcsolat megjelenítése'

Activity (Interactions with objects)

[Rekord frissítve: ]