A konyhaasztalra való abrosz egy budapesti háztartásból került közvetlenül a háború után, 1945-ben Kutasra (Somogy megye). Az ajándékozó, Takács Istvánné kutasi házuk pincéjében, alig párhetes kislányával és idős anyósáékkal élte át a több hónapig tartó frontidőszakot. Férje a fronton volt, és csak több év múlva tért haza a szovjet hadifogságból. Emiatt szinte teljesen egyedül kellett tavasszal megművelnie néhány hektáros földjüket, hogy a család eltartását biztosítsa. Míg ő egymaga küszködött a földeken, anyósáék rendezték a háztartást és nevelték a kislányát. Kutas forgalmas vasútállomásának a Dombóvár-Gyékényes vonalon keresztül volt/van összeköttetése Budapesttel, ahonnan 1945 tavaszán-nyarán sok asszony érkezett a faluba: megmaradt értékeiket cipelték batyuban, hogy vidéken élelmiszerre cseréljék. Ez az abrosz így került Takácsék háztartásába: némi zsírért és krumpliért cserébe (sok felesleges élelmiszerük nekik sem volt). Bözsi néni akkor is őrizte az abroszt, mikor az már kikopott a használatból: emlékeztetőül azokra a nagyon nehéz évekre. Ezért, mindenki számára emlékeztetőül, mementóként ajándékozta aztán a múzeumnak is.
