Krím a Fekete- és Azovi-tenger között elhelyezkedő félsziget, melyet a 30 km hosszú és 9 km széles Perekopi-földszoros csatol a kontinenshez és kelet felé a hosszan ...
elnyúló Kercsi-félszigetben, a Kercsi-szorosnál végződik.
Területén 2014-ig az Ukrajnához tartozó Krími Autonóm Köztársaság és az ettől különálló Szevasztopol város régiója volt található. A többségben orosz lakosságú félszigetet 2014-ben az ukrán forradalmat követően Oroszország megszállta. A két régióban 2014. március 16-án vitatott legitimitású népszavazást tartottak, amin a szavazás szervezői szerint a részvételi arány igen magas volt és a résztvevők elsöprő többsége a terület Oroszországhoz csatlakozása mellett foglalt állást. A helyi vezetés a döntésre hivatkozva kezdeményezte a csatlakozást Oroszországhoz, Putyin orosz elnök pedig bejelentette a terület bekebelezését. Két hónappal később az orosz elnök Civil Társadalmi és Emberi Jogi Tanácsának honlapjára rövid időre kikerült egy jelentés, ami szerint a részvétel 30%-os volt, a csatlakozást pedig csak körülbelül a megjelentek fele támogatta. A „népszavazás” eredményét és a terület orosz bekebelezését a nemzetközi közösség elsöprő többsége elutasítja.
A cári Oroszország idején a Krím-félsziget a luxusnyaralóhelyek közé tartozott.
- Szélesség44.959079742432
- Hosszúság34.071483612061