A hazánkban előforduló 216 cincérfaj közül az egyik legismertebb a nagy hőscincér, amely Európa (és Magyarország) egyik legnagyobb cincérfaja. Akár az 5,5-6 cm-es testhosszt is elérhetik, ráadásul a hímek csápja legalább még egyszer ilyen hosszú. A nagy szarvasbogárhoz igen hasonló életmódot folytat, és ebből következően hasonló életfeltételek mellett marad fenn, annál azonban speciálisabb életfeltételeket igényel, így jelentősen ritkább is. Elsődleges tápnövényei őshonos tölgy-fajaink, amelyekben az akár 5 éven át fejlődő és végül 10 cm-esre nővő lárvái rágnak - a kifejlett imágók egyáltalán nem táplálkoznak. Félig holt fában fejlődnek, ez az oka amiért Nyugat-Európában nagyon megritkult, sok helyről teljesen kipusztult, hiszen a modern, profitorientált erdőgazdálkodás eltűnteti a holtfákat az erdőkből, éppúgy, mint az idős, korhadó példányokat. Nappal kevésbé aktívak, inkább csak a törzseken vagy a kijárati nyílásokban pihennek, szürkületkor és éjszaka aktivizálják magukat. Egykor egész Európában elterjedt volt, mára nyugaton sokfelé eltűnt vagy megritkult. Magyarországon szintén visszaszorult. Domb- és hegyvidékeink jobb állapotú tölgyeseiben, síkvidékeink ártéri keményfás ligeterdeiben élnek még jelentősebb populációi, de erősen veszélyeztetett faj. Védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft. 2 még ritkább, hasonló méretű, valamint egy jóval kisebb és sokkal gyakoribb rokona fordul elő hazánkban.
hu