„A pásztor inkább arra törekszik, hogy a gyújtótartók gépezete minél összetettebb legyen, a szerkezetben minél több legyen az elmésség, csalafintaság. Virtus van ebben! Az enyim különb legyen, mint a komáé... Csinálnak olyan nyitásuakat, hogy azt holmi egyszerüészjárásu atyafi ugyan hasztalan babrálja, ki nem nyitja, amig gazdája meg nem mutatja a módját. Csak hosszú babra után találja ki az ember, hogy a gyujtótartó összetett tetején egy kis elrejtett nyelvet oldalvást kell tolni, azután a tetőt hátra kell huzni s elfordítani. A tetőn egy zár van, s ebben egy-két lakat, kulcsalak ugyanabból az egy fából kifaragva igen nagy vesződséggel.” (Malonyay Dezső 1911: A magyar nép művészete III. 129.o.)
en
